A siker kihagyhatatlan összetevői

Nos, ahogy beharangoztam már, ma a siker kihagyhatatlan összetevőiről fogok írni. Még mindig megmaradva a konyhai párhuzamnál, ezek lesznek azok az alkotóelemek, amik nélkül neki se álljunk, ha sikert akarunk „főzni”. És az is nagyon fontos, hogy ezek CSAK az alkotóelemek, a felhasználásuk módja egy másik kérdés, de később lesz még módunk rá, hogy az ilyen kérdéseket jó alaposan boncolgassuk. Jaj, és ne lepődjön meg senki, ha itt már unalomig elcsépelt komponensek is szerepelni fognak. Igyekszem majd kicsit más megvilágításba behelyezni őket.

Szóval ha a folyamatot kicsit nagyító alá helyezzük, akkor az első, leglényegesebb komponenst már le is lőttem. Rendben, az is tény, hogy nagyon sok sikertréning anyagából egyszerűen kifelejtik, vagy csak nagyon marginálisan érintik. Hogy mi ez? Hát persze, hogy a fő „alapanyag”! Az ember maga, aki egy személy is egyben. Az az ember, aki sikeres szeretne lenni valamiben. Te, én, vagy bárki ezen a bolygón. (Bocs a többi bolygó ember lakóitól, nem tudom, náluk hogy megy ez, az ő nevükben nem nyilatkozhatok.) Hogy miért nem foglalkoznak vele eléggé? Mert ehhez a komponenshez kapcsolódik egy probléma, amit gyakorlatilag LEHETETLEN kezeli. Nincs rá módszer, még senki sem találta ki. Figyelem, még mindig csak az első összetevőnél tartunk...

Étterem hálózatban sült krumplit könnyű csinálni. Bejön a tökéletesen egyforma alapanyag, és a tökéletesen kidolgozott eljárásrend alapján feldolgozzuk. Na mutasson nekem valaki két teljesen egyforma embert! Vagy mutasson nekem valaki egy olyan sikerreceptet, ami tökéletesen ugyanúgy alkalmazandó minden embernél, akármekkora különbség is van köztük! Oké, nem gond, lépjünk máris tovább, kicsire nem adunk, nagy meg nem számít... (Ne félj, Kedves Olvasó, nem hagyjuk ki ezt a boncolgatást, csak a következő blogbejegyzésben van a helye, ez most csak egy előzetes összefoglaló.)

A második összetevő a cél. Vagy álom, vagy hívja ki, hogy akarja. Igen, tudom, a legtöbben ezzel kezdik, és még mindig sokan le is ragadnak ennél a pontnál. „LEGYEN EGY ÁLMOOOOD! HÚÚÚÚ!” Igen, tényleg nagyon fontos, hogy legyen egy álmod. Meg az is fontos, hogy tűzz ki nagy célokat magad elé. Sok kutatást végeztek már ezen a téren, és lesz nektek egy vicces kis történetem is majd ennél a témánál. Mesélek majd arról a folyamatról is, ami az ember személyiségében zajlik le, miközben hosszú időn keresztül képtelen elérni azokat az álmokat, amiket (gyakran mások biztatására) rosszul tűzött ki.

Nézzük, mi kell még a fazekunkba? Van emberünk, és van célja is. Már csak tudnia kéne, hogyan érje azt el. Vagyis meg kell szereznie a tudást. Milyen eszközöket vegyen igénybe, azokat hogyan használja, satöbbi. Ez olyasvalami, mint amikor el akarsz jutni A pontból B pontba, és azon filózol, hogy gyalog menj, vagy vonatra szállj, esetleg repülőre. Persze ez nem lesz ilyen egyszerű kérdés, mert ott lesz még, hogy mennyit tudsz fizetni a jegyért, egyáltalán mennyi időd van, hogy odaérj, és amikor már a kiválasztott jármű előtt állsz, akkor fogsz rádöbbenni, hogy neked kell vezetni. Itt jön majd az is, hogy megérte-e egyetemre járni, és még pár hasonló kínos kérdés. Ez egy több fejezetes rész lesz, remélem, egy nagyon különleges vendégblogolóval.

Ezután hozzáadunk majd az ételhez egy kis kitartás-szorgalom-hit fűszerkeveréket. Na jó, hazudtam. Ebből marha sok kell, mert a többi alapanyagnak borzasztó rossz íze van, az egész olyan, mint a kecskehús. Alapvetően ehetetlenül rossz az íze, de jó sok fűszerrel, és vörösborral olyan étek van belőle, hogy kipukkadásig lehet enni. De a siker eme komponenséről már rengeteget hallottunk, olvastunk mindannyian. Próbálok majd itt olyan megvilágításokat alkalmazni, hogy rájöjjetek, mikor tartotok ki valami mellett, amit már rég hagyni kellett volna összedőlni, vagy mikor vagytok már majdnem a célnál, amikor épp feladnátok. Meg olvashattok majd aról az érzésről is, amikor túl sokat küzdötök valamiért, és a végén már nem is olyan édes a siker íze. Ismerős, mi?

Már majdnem mindenünk meg is van, az utolsó előtti dolog nem is komponens, inkább egy művelet. A kóstolás, amit én alkalmazkodásnak neveztem el. Miről is van szó? Arról, hogy elindulsz egy úton, egy cél felé, tanulsz, fejlődsz, nyomod, mint az állat, de nem árt néha körülnézni, hogy hol tartasz éppen. Ahogyan az ételt sem úgy főzzük, hogy mindent belehányunk, és vadul keverjük. Azt is kóstolgatjuk, hiszen nem egy ipari receptről van szó, mert már az alapanyagunk, az ember annyira különböző, hogy ipari receptet erre nem tudunk szerezni. Szóval rendszeresen felül kell vizsgálnunk önmagunkat, a környezetünket, és magát a folyamatot is, amiben benne vagyunk. Vagyis az összes változót.

Az utolsó lépést nem minden sikertípusnál tudjuk bevetni, csak az üzleti sikereknél. De ezt most nem árulom el, ez tényleg meglepetés lesz. Ha mégis kikotyognám, az első ember, aki szól nekem, vendégem egy sörre!