Apró eredmények, nagy örömök

Na igen, eredendően arra gondoltam, hogy csinálok egy ingyenes oldalt, valami csinosabb sablonból, és majd jól feltöltöm tartalommal, meg még blogolok is rajta. Az olvasóközönség, és a rajongók pedig özönlenek...

Nem mondom, ötletnek nem rossz, de mint minden ötlet, ez is várhatóan nem olyan könnyen, nem olyan gyorsan, és minden bizonnyal egyáltalán nem úgy fog megvalósulni. Lám, első tanulság, hogy a sablon az egy jó dolog, de nem feltétlenül minden. Ami jól néz ki, nem biztos, hogy úgy is működik jól, és lehet, hogy egy fotóalbum helyett menügombokat kell csinálni, hogy a látvány megmaradjon, de a funkció inkább ahhoz közelítsen, amit eredetileg szerettem volna. És ezután jön még csak, hogy a hírlevél rendszer lehetőleg ne annyiból álljon, hogy aki feliratkozik, megkapom a mélcímét, és oldjam meg a többit. Tehát jöhet a hírlevelező program, adatbázis, űrlapgenerálás, dizájnbeállítás, beágyazás, jaaaaajjjj!

Reggel mutattam párocskámnak a kezdőlapot, nagy büszkén, dagadó mellkassal. Nézi, nézi, és nem érti, mit kell látnia. Mondom, hogy a hírlevél-feliratkozó mezőt nézze. Hát kábé annyi volt a válasza, hogy "Látomnaés?". Igen, ez van, amikor egy ember 2-3 órát szöszöl valamivel, mire autodidakta módon rájön, hogyan kell megoldani, megcsinálja, az örömmutató a skála vörös zónáját nyaldossa, majd rájön, hogy mindez csak az ő öröme, mert soha senki nem fogja megtudni, mennyi munka, energia, és küzdelem kellett ahhoz az apró szürke dobozhoz, néhány betűvel, és feliratkozó mezővel. Mert látszani csak ennyi látszik...

Nem baj, az én örömöm, legfeljebb majd csak néhány ember érzi majd át, akik hasonló dolgokon mennek keresztül az életben. Én pedig mindig büszke leszek, amikor megnyitom a főoldalt, és látom a hírlevél-feliratkozás űrlapját beágyazva, szürkén, furcsán sárga betűkkel, de mégis a sablon színvilágába illeszkedeve. Mert igenis meg tudtam csinálni!

:)