Tudnod kell, hogy mi (ki) vagy - 1. rész

Van a kisfiamnak egy csoporttársa a bölcsiben. Zabálni való fiúcska, igazi belevaló kisgyerek, nem szégyellős, kinyitja a száját, ha valaminek ki kell jönnie rajta. Alig tudtam leszoktatni arról, hogy apának szólítson, cseppet kellemetlen volt a dadusok előtt. No, mindegy is, az a lényeg, hogy ez a kisfiú kérdezi tőlem minden egyes alkalommal, hogy „Te mi vagy?”. Először kicsit meglepődtem a kérdésen, majd eljátszottam a „Rutinos apuka nem ijed meg” szerepet, és teljes nyugalommal válaszoltam: „Ember vagyok, Sol harmadik bolygójáról, akár csak te magad.” Már csak abban reménykedem, hogy ő tényleg ember...

Na de miért is hoztam fel példaként? Mert nagyon jó a kérdése! Mi vagyok én? Vagy, ahogy Jacke Chan kérdezte, ki vagyok én? Én, aki vágyom a sikerre, vajon mik az erősségeim, a gyengéim, egyáltalán mik azok a területek, hol sikereket tudok elérni? Mert ugye az sem lényegtelen, hogy ne kelljen a siker eléréséhez emberfeletti erőfeszítést tenni. Hopp, most valami megbotránkoztatót mondtam!

Eddig nekem mindenki azt tanította, hogy a siker eléréséhez nagyon sokat kell dolgozni, erőlködni, küzdeni, fejlődni, satöbbi. Ez még önmagában nem is lenne baj. Igen ám, de hányszor tapasztaljuk az életben, hogy belekerülünk egy „sikerrendszerbe”, ami hányja ki magából a sikeres üzletkötőket, pénzügyi tanácsadókat, vagy hálózatépítőket, és amikor nekünk nem megy, a vezetőink azt húzzák elő magyarázatként, hogy a sikerért nagyon meg kell küzdeni. Lövésük nincs, hogy hol a hiba, ezt bármibe lefogadom!

A hiba ugyanis az alapanyagban van, és az ilyen „sikerrendszerek” úgy vannak felépítve, hogy ezzel eleve számolnak. Hogyan is működik egy klasszikus hálózatépítő cég, például? Az egyik oldalon beöntik a hatalmas mennyiségű emberanyagot, bent a rendszerben használják a sikerreceptet, és azokból az alapanyagokból (emberek), akik megfelelnek a receptnek, végtermékek (sikeres emberek) lesznek. Akiket aztán lehet a kirakatba állítani. A kirakat pedig arra való elsősorban, hogy még több alapanyagot tudjanak a gépezetbe önteni. De ugyanígy működik egy sikertréner is. Van egy módszere, ami közelebb visz a sikerhez. Minél több embert beültet az előadásokra, feliratja őket a hírlevélre, és annyi embert visz végig a saját terméklétráján, amennyit csak tud. Nyilván elsősorban üzleti érdekből, de lesznek jó páran, akik valóban sikeresek is lesznek a tanultakat felhasználva. Belőlük lesznek az elégedett vevők, akik referenciákat adnak, meg kedves videóüzeneteket. Ezekkel újabb embereket lehet elindítani a terméklétrán. A kieső tömegnek pedig nincs hangja, ők már rég máshol keresgélnek.

Vezetői képzéseken hallhatjuk azt az aranyszabályt, hogy csak a mennyiségből lesz minőség, fordítva bukik az üzlet. Vagyis aki jó embert akar behozni egy ilyen gépezetbe, és válogat, annak a kiesési arány miatt elfogynak az emberei, és nem lesz termelő csapatja. Ezért kell válogatás nélkül belapátolni az embereket az ilyen rendszerekbe, és majd maguktól kiesnek, akik nem oda valók. Elég rossz hír ez nekünk, embereknek, akik szintén sikeresek szeretnénk lenni, de valójában megjósolhatatlan számunkra, hogy egy már bizonyított sikergépezet („Nézd meg azt a vezetőt, havi ötmilliárdot keres! Hűűűű!”) sikerreceptjének megfelelünk-e, mint alapanyag. Próba, szerencse. Vagy nem. Sok próba és sok kudarc pedig tudjuk, hová vezet.

Oké, van még egy mód sikeresnek lenni, az alkalmazotti lét. Volt egy főnököm, aki mindig azt mondta, hogy a béremnek legalább a tízszeresét kell tudjam termelni a cégnek, különben működésképtelen az egész, és neki sem éri meg engem foglalkoztatni. De ha ennyit tudok termelni, akkor miért ne magamnak termeljem? Talán jogosan merült fel bennem a kérdés. Nyilván egy munkáltató abból él, hogy mások munkájának a hasznából csippent le kisebb-nagyobb részt. Tiszta sor. És a rendszeren belül még akár engedhet is feljebb jutni, azaz van lehetőségünk sikereket elérni, ellenőrzött és korlátozott körülmények között. Kinek tetszik?

Vannak ezen kívül még sikeres emberek? Igen, vannak, de ők olyan sokfélék, hogy nem lehetne egy kategóriába húzni őket, mindegyik máshogy csinálta, más erősségeik voltak, más utat jártak be. Egyénileg sikeresek, a saját emberi alapanyagukra volt egy jó sikerreceptjük. Én, mint egyén, elindulhatnék valami hasonló vonalon?

Na erről fogok majd írogatni nektek a következő részekben...