Tudnod kell, hogy mi (ki) vagy - 5. rész

Bocs, tévedtem. Mégsem megyünk tovább, mert majdnem kihagytam egy fontos részt. Ugyanis ahhoz, hogy objektívan megismerd önmagad, hogy tudd, ki vagy, még azt is meg kell tudnod állapítani, hogy ki NEM vagy. És ez most nem arról fog szólni, hogy mások megmondták neked, hogy mit gondolj magadról, vagy időről időre megpróbálják, hogy a tőlük kapott értékelés váljon az önértékeléseddé, hanem azt fogjuk megnézni, hogy a múltbeli kudarcaid miatt kialakuló negatív önértékelésed mennyire objektív. Ez azért különösen veszélyes, mert szemben a másoktól kapott közvetlen hamis értékeinkkel, amiket gyakran elég felismernünk, a mások közreműködésével létrejött, de személyes kudarcként megélt események miatt saját magunk alakítunk ki saját magunkról véleményt, ami az önértékelésnek egy nagyon mély, és nehezen megingatható összetevője. Talán a legerősebb komponens mind közül. Ennek a résznek lehetne az is az alcíme, hogy

Amik nem (csak) rajtad múltak

Nem győzöm hangsúlyozni azt a zárójeles (csak) szót. Direkt írtam zárójelbe, és már előre látom, mit fogok én ezért a gondolatmenetért kapni. Nem baj, akkor is leírom, mert valakinek le kell írnia. Tehát a saját értékeink objektív megítélésében jön egy kellemetlen szembenézés a dolgokkal. Az, hogy előfordul, mások ártanak nekünk. A legnagyobb jó szándékunk, jóindulatunk, és alkalmasint a legnagyobb körültekintésünk ellenére is.

Egyszer egy nagyon nagy MLM vezető az egyik előadásán azt mondta, hogy aki egy ujjal mutogat másra, az három ujjal mutogat saját magára. Igen, értem én, és egyet is értek azzal, hogy kizárólag másban keresni a kudarcaink okát marhaság, az mindössze mentegetőzés, és nem old meg semmit. De az sem, hogy soha nem mondjuk ki, hogy átvertek, kihasználtak, lóvá tettek, és eszközként felhasználtak, majd eldobtak, amikor már nem volt szükség ránk. Ez a keresztényi jámborság se működik ám! Illetve működik, azoknak, akik azt akarják, hogy jámborak legyünk. Ha megfigyelitek, kik hangoztatják ezeket a „tanokat” leginkább? Kik sulykolják belénk, hogy a hiba magunkban (szerintük bennünk) van, nekünk kell megváltoznunk, jobbá válnunk, mert ugye mást nem lehet megváltoztatni, csak saját magunkat? A vezetőink, vagy épp a társaink.

Félreértés ne essék, nem akarok senkit elítélni, és egyértelmű, hogy vannak jó vezetők és társak, meg vannak rosszak is. De az is egyértelmű, hogy azok, akik a nem megfelelő célok felé vezetnek embercsoportokat, ugyanazokat az eszközöket használják, mint azok, akik jó célok felé vezetnek más embercsoportokat. És nagyon nem egyszerű észrevenni a különbséget. Általában mire gyanús lesz, már benne vagyunk, már nem tudjuk megúszni a veszteséget, maximum csökkenteni. Hogy lehet mégis rájönni? Nézzük meg egy üzleti vezetői példán keresztül!

Volt már nekem jó vezetőm az életben, és kevésbé jó is. Most két szakmailag hasonlóan felkészültet fogok pár szóban leírni. „A” jelű vezetőm nagyon odafigyelt rám, felmérte a képességeimet, és nemcsak példát mutatott nekem, hogyan kell valamit csinálni, de olyan dolgokban, amikben elakadtam, és neki sem volt meg a megfelelő tudása, képes volt utánaolvasni, utánajárni, és megszerezni mindazt, ami ahhoz kell, hogy én fejlődjek. Csupa olyan könyveket adott, amiket úgy éreztem, pont nekem írtak, mindig előrébb tudtam lépni általuk. Volt viszont olyan oktatás, amire azt mondta, ne menjek, mert nem nekem való, csak az idő menne vele. Igen, érdekében állt mindez, mert pénzt kerestem neki. Minden nap beszéltünk, elmesélte a saját tapasztalatait, vagy azokat a dolgokat, amiket hallott, a tanulságokkal együtt, miközben én is örömmel meséltem arról, én miken mentem keresztül. Csak beszélgettünk, tapasztalatokat cseréltünk, mégis mindig pontosan tudta, hol tartok szakmailag. Gyakorlatilag kontrollt gyakorolt fölöttem, még ha baráti beszélgetésnek is tűnt mindig. Egyetlen egy dologra sem emlékszem, amiért letolt volna. Ha valamit nagyon elszúrtam, és önmagamtól nem vettem észre, akkor is rávezetett, hogy én jöjjek rá. Sosem volt elszámoltatás, sosem az elkövetett hiba volt a lényeges, hanem az, hogyan lehet arra megoldást találni. És sokat tanultam az ő hibáiból, ugyanis mindig megosztotta velem, milyen módszerre jött rá, ami nem működik. Tőle tanultam meg az önelemzést, és nem azért, mert meg akarta tanítani nekem, hanem azért, mert példát mutatott benne. Úgy rászoktam, hogy észre sem vetem. Rengeteg mindent tudnék még írni róla...

„B” jelű vezetőm szintén anyagilag érdekelt volt abban, hogy sikeres legyek. Ő is odafigyelt rám, és elvárta, hogy fejlődjek. Listákban gondolkodott, megvoltak a teendők listái, a könyvek listái, az ellenőrző listák, és ilyen listák alapján csinálta az ügyfelekkel való tárgyalásokat is. Szigorú rend volt nála, ez működtette az egészet. Tőle tanultam meg, hogy ha valamiben nem vagyunk profik, akkor szigorú rendre kényszerítve magunkat, egész jó szintre lehet jutni benne. Ezt viszont sokan nem tanulták meg tőle, pedig mindenkibe ezt igyekezett belesulykolni. A kontroll is szigorú, és következetes volt, lista alapján mindenki ugyanazt kapta, rendszeresen ugyanazokról a dolgokról kellett beszámolni is mindenkinek a csapatban. Lehetőleg minden rendezvényen ott kellett lenni, mert „egy fél mondat is lehet elég hasznos”. Mindig mindent alaposan megtanult, így sokszor elmagyarázta nekünk azt is, hogy egy rendszer attól működik, hogy a vezetők példák, és az emberek követik őket. Mindig törekedett is rá, hogy mindenki előtt járjon, minden versenyt nyerni akart, mindenkinél jobbnak kellett lennie, és az eredményeit fényesre suvickolva tette mindig a kirakatba. Siker, pénz, csillogás, mindig is egy követendő példa akart lenni.

Érzitek ugye, hogy valami nem stimmel? Pedig mindkettő tanított, példát mutatott, és mindkettőnek érdekében állt, hogy így tegyen. Mindkettőtől kaptam könyveket, eljutottam általuk rendezvényekre, és mindkettő keze alatt fejlődtem. És mindkettő rakott bele munkát, nem keveset. Mi a különbség mégis?

Az, hogy az egyikőjük a munkát egy rendszerbe fektette bele, és megpróbált mindenkit megfeleltetni a rendszernek, addig a másik ugyanazt a munkamennyiséget az emberekbe fektette bele, és megpróbálta a rendszert az emberek szükségletei szerint használni. Míg „B” vezetőtől könyvlistát kaptam, amit el kell olvasnom, napi ellenőrző listát kaptam, ami alapján be kellett számolnom, és mindig pontosan tudtam, melyik lépésnek kéne jönnie a munkában, addig „A” vezetővel nem „beszéltem” naponta, hanem napokat beszélgettem végig, csak a kérdéseimre vonatkozó könyveket kaptam meg, és ha százszor kellett megmutatnia valamit, hogyan megy, akkor százszor állt neki. „B” vezetőnek inkább egy alapanyag voltam, aki bekerült a rendszerébe, és olyan eszközt kell készítenie belőlem, amivel pénzt keres, „A” vezetőnek pedig inkább egy társa voltam, és megpróbálta kihozni a bennem lévő legjobb képességeket.

Persze mindezek a különbségek nem csak a vezetőkre értelmezhetők, hanem mindenkire, akivel az életben hosszabb, vagy rövidebb időket együtt töltünk. Akár munkáról, akár barátságról, akár családról van szó. Igen, a párválasztásra is érvényesek. ;)

Elkezdtem összegyűjteni az „A” és „B” típusú vezetők/társak jellemzőpárjait, hogy legyen viszonyításotok, hogyan azonosítsátok be a körülöttetek lévőket. FIGYELEM! Nem lesz kizárólag „A” vagy kizárólag „B” egy-egy ember, akit megfigyeltek. Úgy kell besorolnotok őket, hogy többségében milyen tulajdonságokat hordoznak. Minél inkább „A” valaki, annál szorosabbra kell fűzni vele a kapcsolatot, ő lehet a nyertes csapatod egy fontos része. Minél inkább „B” valaki, annál inkább légy óvatos vele, ha közeledik hozzád.
 

A lista természetesen korántsem teljes, inkább egyfajta iránymutatásnak tekintsétek. És kell tudni értelmezni is, annyi hely nem volt, hogy mindent részletesen kifejtsek. És mielőtt nekiállnátok ezek alapján felülvizsgálni az emberi kapcsolataitokat, kiosztani néhány pofont, vagy beadni a válópert, olvassátok el az ehhez a témához kapcsolódó FELADATOT!

A lényeg az, hogy tudni, ki vagy, azt is jelenti, hogy objektívan kell tudnod megítélni a múltbeli sikereid és kudarcaid alapján önmagadat. Nem könnyű dolog önmagunkkal szemben objektívnek lenni, de minél inkább sikerül, annál közelebb leszünk a realitáshoz, annál biztosabban fogunk mozogni a valódi világban. Mert valljuk be, az az ember, aki el van szállva magától, meg van győződve arról, hogy ő mindent jól csinál, és minden hibáért más a felelős, ő pedig tökéletes, na ez az ember egy álomvilágban él, egy illúzióban, amit valahogy felépített magának az idők során. De az az ember is ugyanúgy nem a valóságban él, aki elhiszi, hogy minden balul elsült dologról csak ő tehet, mindenért ő a felelős, és úgy él, hogy cipeli ezen súlyos felelősségek terheit. Így élni sem lehet, nemhogy sikerre törni. Az igazán sikeres ember pedig általában egész pontosan tudja, hogy "hány kiló", tisztában van azzal, mit miért csinált a múltban, ezért a jövőbeni cselekedeteit is nagyon jól meg tudja tervezni. Egyszerűen ismeri önmagát, és nem fog saját magának meglepetéseket okozni.

Mindenki életében van egy ember, akire tudnia kell építeni, aki mindig ott van, bármilyen munkában, bármilyen kihívásban, és bármilyen bajban. Akire muszáj számítani. Ha pedig számítani kell, akkor jól számítsunk, ehhez pedig jól kell ismernünk az illetőt. Az ismereteinket pedig tényekre kell alapoznunk, nem mendemondákra, pletykákra az illetőről, vagy olyan dolgokra, amiket mások próbálnak meg elhitetni velünk róla. Neked is van egy ilyen ember az életedben: ÖNMAGAD. Ismerd hát meg, és ne hagyd, hogy bárki is hamis képben tüntesse fel számodra!