Szellemi tulajdon
Az úgy kezdődöt, hogy volt egy-két találmányom, és tettem pár szabadalmi bejelentést. Majd volt, amelyik nemzetközi szintre is emelkedett. Aztán jött egy üzleti fejlesztés, ami szabadalommal nem volt védhető, és utána kellett kutakodni, mivel lehet mégis védelmet szerezni neki, ha már ennyire nagyot újítottunk. Ebből született meg az első védjegybejegyzés, amit kicsit továbbgondolva jöttek az ötletek a szellemi tulajdonok, termékek vállalkozásokban való hasznosítására, adócsökkentési lehetőségekre, vállalkozási költségelésre, és így tovább. Végül elindult a H E, és kaptam egy felkérést egy cégtől, hogy nézzük már meg, az ő fejlesztésük hogyan védhető le. Már szellemi tulajdon tanácsadást is tudtam végezni, általánosan és személyre szabottan egyaránt. Végül jött a kérés, mivel a cégtuladonosok igencsak elfoglaltak, nem tudnék-e nekik segíteni a védjegybejelentések előkészítésében is? Tudtam.
Egyelőre csak az alábbi szolgáltatásokat tudod megrendelni, de a lista bővülni fog hamarosan:
Szolgáltatás* | Ár ** | Egység |
Fejlesztés szellemi tulajdonként való védelmével kapcsolatos konzultációk és tanácsadás (Védjegy, szabadalom, vagy mi más? Miből hány bejelentés legyen? Jellemzők, előnyök, hátrányok, hasznosítási ötletek, stb.) |
45 000 Ft | / fejlesztés |
Védjegybejelentés előkészítése (Konzultációk, a szükséges adatok bekérése, minősítése és szűrése, a védendő szellemi termék jellemzőinek kigyűjtése a Nizzai jegyzékből, a bejelentő űrlap kitöltése, a későbbi teendőkkel kapcsolatos tanácsadás.) |
75 000 Ft | / védjegy |
* a szolgáltatás ahol csak lehetséges, írásos dokumentumok átadásán keresztül valósul meg |
Minden egyes megrendelést hivatalosan intézünk, a részleteket előre átbeszéljük, szerződést írunk, és minden kifizetés számla ellenében történik, tehát akár vállalkozási költség is lehet belőle. Igyekszem tartózkodni a varázslatosan megfoghatatlan "tanácsadás" megnevezéstől, úgyhogy amiről csak lehet, írásos anyagot adok át, melyek szellemi termékek lesznek, a hozzá kapcsolódó jogosultságokkal. Megjegyzem, ez utóbbit a könyvelés, és az adóhatóság is jobban szereti.
Ha konkrét ügyben érdeklődsz, írd meg nagy vonalakban, hogy miről volna szó, milyen fejlesztésedet (akár termékfejlesztés, akár a céged által felépített márka, bármire gondolhatsz) szeretnéd védelem alá helyezni, adj meg egy e-mail címet és egy telefonszámot, én pedig ezek alapján felveszem veled a kapcsolatot. Ne lepődj majd meg, ha több kérdésem lesz elsőre, mint válaszom, általában csak akkor mondok valamit, ha tényleg pontosan tudom. Amit pedig nem tudok, annak utánanézek.
KAPCSOLAT - Akár itt is leírhatod, mire gondoltál, de írhatsz közvetlenül is a hasznaldazeszemet@gmail.com-ra is.